Empátia az egészségügyben – személyes véleményem krónikus betegként és mentorként

Ezt a cikket nemcsak egészségügyi mentorként, hanem krónikus betegként is írom, saját tapasztalataimból kiindulva. Az elmúlt évek során mindkét szerepben megtapasztaltam, milyen sokat számít az empátia jelenléte a betegellátásban – és milyen nehézségeket okoz, ha ez nem kap elég figyelmet. A betegek oldaláról ez gyakran a meg nem értettség érzését keltheti. A segítői oldalon pedig előidézheti a tehetetlenség érzését, a kiégést és a túlterheltséget.

De mit is jelent valójában az empátia? Miért szorulhat háttérbe a mindennapokban és milyen következményei lehetnek ennek? Mit tehetünk azért, hogy újra fontos helyet kapjon ott, ahol a legnagyobb szükség van rá – az egészségügyben?

Mit jelent az empátia?

Az empátia nem csupán kedvesség vagy udvariasság. Ez egy olyan képesség, mely segítségével bele tudjuk élni magunkat a másik ember helyzetébe – érzelmi és gondolati síkon egyaránt. Az empátia megnyilvánulhat érzelmi síkon – amikor átérezzük, amit a másik érez – és kognitív síkon is, amikor logikusan megértjük és értelmezzük a másik állapotát.

Az egészségügyben mindkettőre szükség van. Egy beteg számára sokszor nem az a legfontosabb, hogy azonnali választ kapjon a kérdéseire, hanem hogy érezze: hisznek neki, nem bagatellizálják el a panaszait és tiszteletteljes, megfelelő hangnemben szólnak hozzá.

Hogyan változott meg az empátia szerepe az életünkben?

Nem egyik napról a másikra szorult háttérbe az empátia a mindennapjainkban. Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi ellátás egyre inkább nagyüzemi működésre állt át, gyakran futószalagszerűen zajlik az ellátás és személytelenebbé válhatnak a kapcsolatok, valamint a létszámhiányból adódóan leterheltek az egészségügyi dolgozók.

Az egészségügyi személyzet adminisztratív terhei jelentősen megnőttek, a betegek meghallgatására nem jut elegendő idő. Ebbe a hajszolt tempóba sokszor már nehezebben fér bele az emberi kedvesség, egy mosoly vagy egy kedves gesztus. Szerencsére sok jó példa is van, de ezek nem mindig kerülnek előtérbe.

1996-ban fejeztem be az egészségügyi középiskolát, ahol a képzésünkben nagy hangsúlyt kapott ez a terület. Minden szakmai tantárgy keretén belül külön kiemelték az empátia szerepét, tehát valamilyen szinten ezt „megtanították” nekünk. De azért mégsem olyan egyszerű ez az egész, nem lehet csak „úgy” megtanulni az empátiát. Szükséges hozzá, hogy az egyén olyan személyiségjegyekkel rendelkezzen, ami lehetővé teszi számára a mélyebb átérző képességet és a kapcsolódást. Akiben ez megvan, az valóban alkalmas a segítő szakmákban való tevékenységre.

Mit okozhat az empátia hiánya a betegekben?

Betegként életem legnehezebb pillanatai gyakran nem magából a testi tünetekből fakadnak, hanem abból, amikor úgy érzem, hogy nem hisznek nekem, vagy nem megfelelő módon kommunikálnak velem.

Ez nem „csak” rossz élmény, ez egy nagyon komoly testi és lelki trauma. A krónikus betegek ráadásul fokozottan érzékenyek sok mindenre, hiszen belefáradtak a betegséggel vívott hosszú harcba. Az empátia háttérbe szorulása olykor nagyobb terhet ró a betegre, mint maga a betegség fizikai tünete.

A kedves szó is gyógyít

Sokan alábecsülik egy-egy mondat erejét, például azokat, mint: „Megértem, hogy ez mennyire nehéz lehet.” vagy „Látom, hogy küzd – nincs egyedül ebben a helyzetben.” Bár ezek a mondatok sablonosnak tűnhetnek, mégis a betegek számára fontos együttérzést és rövid, de őszinte azonosulást fejeznek ki

A tudomány azt is igazolja, hogy a pozitív emberi kapcsolatok nemcsak a lélekre, hanem a testi funkciókra is hatással vannak. De talán ennél is fontosabb: az maga az érzés. Ugyanis aki beteg, az bizony sebezhető. És a sebezhetőségre a legjobb gyógyír az empatikus jelenlét.

De nem feltétlenül kell mindent kimondani – a metakommunikációnak is nagyon nagy jelentősége van a segítő szakmákban. Egy gesztus, egy mosoly, egy kedves és nyílt tekintet rengeteget számít. 

Mi lehet a megoldás? 

Az empátia klasszikus értelemben nem olyasmi, amit iskolai tanórákon tanítanak, ugyanakkor fejleszthető szemléletváltással, önismerettel, gyakorlással, kommunikációs technikák elsajátításával és az érzelmi intelligencia fejlesztésével. Fontos azonban, hogy legyen meg hozzá a szándék és az igény.

Fontos hangsúlyozni, hogy hatalmas teher nehezedik az egészségügyi dolgozókra – ez valóban egy nagyon nehéz hivatás. Szükség van az emberséges hozzáállásra, hiszen nem tárgyakkal, hanem emberekkel foglalkozunk, ahol emberi sorsok és életek is az egészségügyi dolgozók kezében vannak.

Ezért van szükség olyan segítőkre, akik a betegek életútjának emberi oldalát is támogatják. Épp ez hívta életre az általam létrehozott egészségügyi mentor képzést. Az egészségügyi mentor nem diagnosztizál és nem kezeli a beteget. Meghallgat, jelen van a betegek életében, hisz nekik, edukál és támogat. Olyan támogatást kínál, amire a betegeknek szükségük van: a beteg embert és az egyenrangú kapcsolatot helyezi előtérbe. A mentor hidat teremt a beteg és az orvos között, valamint a külvilág és a beteg belső világa között.

A változás belülről indul

Nem a rendszerek változnak meg először, hanem az emberek és a szemléletmód. Egészségügyi szakemberként és krónikus betegként vallom, hogy a gyógyítás több annál, mint egy automatikus folyamat – valós, emberi kapcsolatot jelent két ember között. Ha a rendszerek működtetése mellett az emberi lélekre is nagyobb figyelmet fordítunk, az egészségügy nemcsak hatékonyabb, hanem gyógyítóbb is lehet.